Oldal kiválasztása

Mikulás-futás (2022)

Ennyi Mikulást egyszerre már régen látott Baja belvárosa!
Közösségépítés és az egészséges életmód népszerűsítése céljából a Bajai III.Béla Gimnázium Diákönkormányzatával közösen Mikulás-futást szerveztünk Baja belvárosában.

Megvalósítás

Mivel az alapításkor klubtagjaink egy kivételével a Bajai III.Béla Gimnázium diákjai közül kerültek ki, Mikulás napjára a gimnázium tanulói és tanárai körében meghirdettünk egy Mikulás-futást. (Korábban ennek volt már pár évig hagyománya az iskola életében.) Ahogy illik, plakátot is készítettünk a rendezvény népszerűsítésére.
Mikulás-sapka volt a minimális „dress code” elvárás. Lehetőség szerint piros felsőruhát kellett húzni.
Még az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket.

 

Mivel az „igazi Mikulás” – mint tudjuk – Finnországból érkezik, a megjelenteket a Mikulás (igazság szerint Arnóczki János igazgató úr Mikulás-jelmezben) finn nyelven üdvözölte.
Sipos Dorottya testneveléstanárnő jó kis bemelegítést tartott a gimnázium épülete előtti téren, majd jött a futás Baja belvárosában.
A résztvevőket a futás után a célban forró tea és a Rotary Club Baja meglepetéseként egy-egy fánk várta.
A leggyorsabbak oklevelet és jutalmat is kaptak.
Köszönet a szervező diákoknak, tanároknak, a résztvevőknek! A Közterület-felügyelet dolgozóinak külön köszönjük, amiért segítettek az útvonal biztonságossá tételében!

Résztvevők gondolatai a projektről

Én azt tanultam meg a Mikulás-futás projektben 2022-ben, hogy:

Egy kis mozgás, egy kis vidámság – szóval jó móka volt!